Bevezetés: a közgazdaságtan fogalma, a piacgazdaság szereplői, mikro- és makroökonómia

(Olvasmány)

1. A „közgazdaságtan" jelentése, eredete

Mit jelent a „közgazdaságtan"? A „gazda", „gazdaság", „gazdálkodás" szavak jelentése feltehetően nem szorul magyarázatra. Tudjuk, hogy eredetileg ezek egy földdel rendelkező (paraszt) családnak a megélhetéshez szükséges anyagi javak előteremtésével és felhasználásával kapcsolatos tevékenységére vonatkoztak: a gazda a döntéshozó személy, a gazdaság a föld és az eszközök (épületek, szerszámok, állatok, készletek) valamint a személyek együttesét jelenti, a gazdálkodás pedig magát a termelés és felhasználás  tevékenységét (beleértve a piaci értékesítést és vásárlást is). Mivel a jó gazda ésszerűen (takarékosan) használja fel a rendelkezésre álló erőforrásokat (földet, eszközöket, készleteket és munkaerőt), a „gazdálkodás" szót gyakran használjuk a „takarékos felhasználás" értelmében (pl. „anyaggazdálkodás"). A „gazdaságtan" eredetileg a gazdálkodás tudományát jelenti, azaz amit a jó gazdának tudnia kell. Gazdálkodni azonban nem csak egy család szintjén, hanem közösségi szinten is kell, az államnak hatákonyan kell felhasználnia a beszedett adókat, vagy az egyéb forrásokból származó bevételeket, illetve gondoskodnia kell a gazdasági szereplők tevékenységének hatékonyságát elősegítő feltételekről (szabályozás, infrastruktúra). Ennek a társadalmi szintű gazdálkodásnak a tudományát nevezték el „közgazdaságtannak" ill. „politikai gazdaságtannak", ahol a „politikai" jelző a (város)állam jelentésű polisz szóra utal. A 'közgazdaságtan' jelentése nem csak az állami költségvetéssel kapcsolatos ügyeket foglalja magában, hanem kiterjed a több gazdasági szereplőt érintő kérdésekre általában, mindenekelőtt a piaci folyamatokra. Tehát ami túlmegy egy gazdasági egység (család, vállalat) határán, vagyis több gazdasági szereplőt érint, az közgazdasági kérdés. A közgazdaságtan ugyan vizsgálja a fogyasztói és vállalati döntéseket, de csak abban a vonatkozásban, hogy hogyan viselkednek a gazdasági szereplők a piacokon, a tipikus viselkedés alapján milyen tömegjelenségek alakulnak ki, pl. hogyan alakul egy termék kereslete és kínálata az ár függvényében, s hogyan alakul ki az ár a piacon.

Egyébként a tudományunk elemei, más tudományokéhoz hasonlóan, fellelhetők már az ókori görög gondolkodóknál, s az európai nyelvekben több gazdasági fogalom jelölése is görög szóval történik. Itt van mindjárt a 'gazdálkodás' és 'gazdaságtan' jelentésű szó, az 'ökonómia', amit mi is használunk, pl. a 'mikroökonómia' és a 'makroökonómia' szavakban. (Németül Ökonomie, angolul economy ill. economics, fanciául économie stb.) Az eredeti görög szó az οικονομια, amely a 'ház' jelentésű οικος főnévből és az 'elosztani', 'beosztani'  jelentésű νεμειν igéből származik (az utóbbiból képezték a 'törvény' jelentésű νομος szót is). A 'ház' szó persze ebben az összefüggésben nem az épületet, hanem a családi gazdaságot jelenti.. Az οικονομια, azaz 'gazdaság' szó tartalmát  már az Ókorban kibővítették, az egyéni (idiwtikh) gazdaság mellett megjelenik a (város)álami, azaz politikai (politikh)  gazdaság is. A „politikai gazdaságtan" elnevezést használták a közgazdaságtanra e tudomány klasszikusai is, s az elnevezés máig sem szorult ki teljesen a használatból, vannak tudományos folyóiratok, amelyek címében szerepel (pl. a francia „Revue d'Économie Politique")

2. A piacgazdaság szereplői és a köztük lévő kapcsolatok

A modern piacgazdaságot úgy képzeljük el, mint amelyben az üzleti tevékenység elkülönül a háztartástól. A háztartás a magánélet szférája, gazdasági funkciója az üzleti életben megszerzett jövedelem felhasználásának, ezen belül a fogyasztásnak a megszervezése. Gazdasági szempontból a háztartás a munkaerő újratermelésének is a színtere ill. szervezete, továbbá a háztartásokban élő személyek a végső tulajdonosai  (egy tiszta piacgazdasági modellben) nemcsak a fogyasztáshoz kapcsolódó vagyonnak, hanem a külön szervezetek, vállalatok által működtetett üzleti vagyonnak is (pl. részvények formájában még az óriásvállalatoknak is). Másrészt ahol a háztartás szorosan összefonódik az üzlettel, pl. a parasztgazdaságokban, a két szféra formális különválasztása ott is megtörténik a könyvelésen keresztül.

A háztartási szféra és az üzleti szféra két síkon találkozik, egyrészt a termékek és szolgáltatások piacán, ahol a háztartások megveszik az üzleti szféra által kínált javakat, másrészt a termelési tényezők piacán, ahol a háztarásokban élő személyek a munkaerejüket kínálják, a háztartások megtakarításai révén keletkező tőkék megjelennek a tőkepiacon (hitelpiac, részvénypiac), továbbá a háztartások mint a föld tulajdonosai bérleti díj fejében az üzleti szféra szereplői rendelkezésére bocsátják a földet. A termelési tényezők értékesítése révén a háztartások jövedelemhez jutnak, nevezetesen munkajövedelemhez (bérek és fizetések), tőkejövedelemhez (kamat, profit), valamint a földjáradékhoz.

Amikor a háztartások összessége (háztartási szféra) és a vállalatok összessége (üzleti szféra) közötti termék- és jövedelemáramlásokat vizsgáljuk, a gazdaságot „nagyban" szemléljük, akkor makroökonómiáról van szó (μακρος=nagy). A gazdasági egységek (háztartások és vállalatok) viselkedésének az elemzésekor viszont „kicsiben" szemléljük a gazdaságot, tehát ez a mikroökonómia tárgykörébe tartozik (μικρος=kicsi). Ugyancsak a mikroökonómia témakörébe tartozik, hogy egy-egy termék piacán hogyan alakul a kínálat és kereslet, valamint a termék ára. Igaz, itt már elhagyjuk a gazdasági egységek szintjét, de az üzleti szférát még az egyes termékfajták termelésével foglalkozó ágazatokra bontjuk, tehát a szint alacsonyabb a makro szintnél, ahol a különböző termékek közötti különbség is eltűnik.

A termékpiacokkal szemben a tényezőpiacok (munka-, tőke- és földpiac) már a makroökonómia tárgyát képezik, mivel az ezek iránti kereslet a termelés egészétől és nem egyes javak termelésétől függ. Ugyanakkor, természetesen, az egyes vállalatok tényezőkereslete mikroökonómiai téma, de ezek piaci keresletté történő összesítésével már átlépünk a makro szintre, mivel az összesítés minden vállalatra kiterjed, nemcsak az azonos termékfajtát termelőkére. Tehát a makroökonómiai részben fogunk találkozni pl. a foglalkoztatás és a munkanélküliség kérdésével, az ár- és bérszínvonalat meghatározó tényezőkkel, a pénzügyi szféra (pénz-és tőkepiac) működésével és a kamatláb meghatározódásával.

1. téma:   Kereslet és kínálat, egyensúlyi ár. Az árszabályozás (árrögzítés, alsó és felső árkorlát) hatása. A forgalmi adó hatása az egyensúlyi árra és mennyiségre. A keresletrugalmasság és az árbevétel kapcsolata. (Érdemes-e árat emelni ill. árat csökkenteni?)

Egy áru keresett (megvásárolni szándékozott) mennyisége mindenekelőtt az árától függ. A legtöbb áru esetében az figyelhető meg, hogy (egyébként azonos körülmények között) a keresett mennyiség csökken, ha az ár nő, az árcsökkenés pedig növeli a keresett mennyiséget. A hétköznapi szóhasználatban a kereslet jelentheti a keresett mennyiséget is, de ott nincs egyértelműen körülhatárolva a fogalom jelentése. A közgazdaságtanban a kereslet nem azonos a keresett mennyiséggel, hanem az ár és a keresett mennyiség kapcsolatát fejezi ki. A kereslet növekedése itt azt fogja jelenteni, hogy bármilyen ár mellett a hozzá tartozó kereslet most nagyobb lesz. A keresletet tehát egy Q^d=f(p), vagy rövidebb írásmódban Q^d(p) függvény fejezi ki, ahol Q^d az adott termék keresett mennyisége és p az ára. Ha felrajzoljuk a függvényt, a keresleti görbét kapjuk. A kereslet növekedése a keresleti görbének (az origótól távolodó) eltolódásával szemléltethető, míg a keresett mennyiségnek az árváltozás hatására bekövetkező megválatozása a keresleti görbén való elmozdulással fejezhető ki. A kereslet megváltozásának sokféle oka lehet, pl. a sörfogyasztás növekszik, ha a hőmérséklet emelkedik, vagy ha nő a jövedelem, vagy más italok ára nő, s ezért azokról a sörre térnek át stb. Itt tehát az a fontos, hogy ugyanazon ár mellett nőtt meg a kereslet.

A kínálat esetében ugyanígy megkülönböztethetjük a kínált mennyiséget (Q^s) és a kínálati függvényt: Q^s=φ(p), vagy rövidebben Q^s(p). A kínált mennyiség általában növekvő függvénye az árnak. (Ezt később vezetjük le).

Amikor keresleti és kínálati függvényeket ábrázoljuk a (p, Q) koordináta rendszerben, Q(p) függvényként, akkor furcsának tűnő módon a független változó, azaz a p van a függőleges tengelyen. Ennek az az oka, hogy későbbiekben alapvetően a mennyiség lesz a független változó, a költségek a függő változók, s az árat a költségekekkel fogjuk összehasonlítani. A keresletet ill. kínálatot meghatározó egyéb tényezők a függvények paramétereiként értelmezendők, változásuk a függvényt módosítja, ami az ábrázolásban a függvénygörbe változásában, eltolódásában jut kifejezésre

Egyensúly a piacon: Q^d=Q^s; ha a keresleti és kínálati függvény konkrét formában, számszerű paraméterekkel meg van adva, akkor kiszámíthatjuk az egyensúlyi árat (p_o) és mennyiséget(Q_o).

Keresleti és kínálati görbe, egyensúly:

 

S kínálat (supply), D kereslet (demand), Q mennyiség (quantity)

Egyensúlytalanság I. Árrögzítés

Az árrögzítés következményei az ábrán látható helyzetben, amikor a rögzített ár az egyensúlyi árnál kisebb (p*<p_o): túlkeresletes helyzet, hiány, sorbanállás. Külön szabályozás nélkül az az elv érvényesül, hogy a később érkezők nem jutnak hozzá a szóbanforgó jószághoz. Ha alapvető termékről van szó (pl. kenyér), amikor nem nem engedhető meg, hogy valakik ne jussanak hozzá (noha meg tudnák venni), akkor adagolást kell bevezetnie az árrögzítő hatóságnak. Ilyenkor rendszerint meghatározott adag vásárlására jogosító jegyeket osztanak szét. (Kritikus időkben, pl. háború idején ill. háború utáni években jegyrendszert vezetnek be az alapvető élelmiszerek elosztására.). A piaci hiány táptalaja a feketepiacnak, ahol a hivatalosnál magasabb áron ugyan, de beszerezhető az illető termék. Ha nincs adagolás, akkor az előbb érkezők nagy mennyiséget vásárolhatnak fel a hiánycikkből, amit azután magasabb áron továbbadnak a feketepiacon.

 

Ha az árrögzítés úgy történik, hogy a hivatalos ár magasabb, mint az egyensúlyi, p*>p_o, akkor a termék egy része a termelők nyakán marad, akik megpróbálhatnak különböző burkolt árengedményekkel túladni rajta. Az árrögzítő csak akkor tudja tisztán érvényesíteni a hivatalos árat, ha a fölösleget ezen az áron felvásárolja.

Az árrögzítésnél gyakoribb az árkorlátozás, amikor a hatóság felső vagy alsó korlátot állapít meg az árra:

Ármaximálás (árplafon, price ceiling): p≤p_max .

Minimál ár (árpadló, price floor): p≥p_min

Mikor hatékonyak ezek az árkorlátok? Ha p_o≤p_max, akkor az ármaximalizálással megfogalmazott követelmény automatikusan teljesül, a felső korlát egyáltalán nem befolyásolja a piacot, olyan, mintha nem is lenne. A felső korlát a p_o>p_max helyzetben lép érvénybe, vagyis ha az egyensúlyi ár (amely árellenőrzés nélkül a piacon kialakulna) magasabb, mint az árplafon. Ez a helyzet teljesen olyan, mint az árrögzítés esetén a p*<p_o helyzet, ugyanazok a következményei. A minimálár akkor befolyásolja a piacot (akkor hatékony), ha p_o<p_min, ebben a helyzetbe a p_min lesz az érvényes ár az egyensúlyi helyett, s ugyanaz a helyzet, mint amikor árrögzítésnél p*>p_o.

Az adó hatása az egyensúlyi mennyiségre és árra:

Az ábrán a t szakasz jelöli azt a pénzösszeget, amelyet a termékre termékegységenként kivetnek. Mivel a termelők ugyanazt a mennyiséget csak akkor hajlandók termelni, ha az adó az árakban megtérül, a kínálati görbe t egységgel felfelé tolódik. Ugyanazt a mennyiséget azonban magasabb áron nem lehet eladni (a keresleti függvény változatlan), így csökken az egyensúlyi mennyiség, ugyanakkor emelkedik az egyensúlyi ár, bár nem az adó összegével. (Az egyensúlyi ár akkor emelkedne t-vel, ha adott áron bármilyen mennyiséget kínálnának, azaz az S vízszintes lenne.)

Gyakorló példa:

Tegyük fel, hogy a kínálati függvény Q^S=8p-10, a keresleti függvény Q^D=50-2p.

a)      Rajzoljuk fel a két függvényt, s jelöljük be az egyensúlyi árat és mennyiséget!

b)      Határozzuk meg számszerűen az egyensúlyi árat és mennyiséget!

c)      Mi történik, ha a hatóság az árat (i) p*=4, (ii) p*=8 szinten rögzíti?

d)     Tegyük fel, hogy a hatóság ármaximumot (árplafont) határoz meg, p_max=7 szinten. Mi lesz ennek a hatása a piacra? És ha p_max=5?

e)      Ha a hatóság árminimumot állapít meg p_min=7 szinten, mi lesz ennek a hatása a piacra? És ha p_min=5?

f)       Milyen tényezők hatására változhat meg a keresleti függvény a következőre: Q^D=60-2p? Hogyan változik meg az egyensúlyi ár és mennyiség? (A kínálati függvény változatlan.) Ábrázoljuk a változást!

g)      Milyen tényezők hatására változhat meg a kínálati függvény a következőre: Q^S=8p-5? Hogyan változik meg az egyensúlyi ár és mennyiség? (A keresleti függvény változatlan.) Ábrázoljuk a változást!

h)      Tegyük fel, hogy a termékre 2 pénzegységnyi jövedéki adót vetnek ki termékegységenként. Ábrázoljuk az új helyzetet, számítsuk ki az új egyensúlyi árat és mennyiséget! Mennyivel nőtt meg az ár?

2. téma: A kereslet és kínálat árérzékenysége és a piaci alkalmazkodás folyamatának stabilitása. A keresletrugalmasság és az árbevétel kapcsolata

A pókháló-diagram

Az eddigiekben feltételeztük, hogy egyensúlytalanság akkor alakul ki a piacon, ha az ár mozgását korlátozzák, nem engedik, hogy az egyensúlyi ár érvényesüljön, míg a magára hagyott piacon mindig az egyensúlyi ár alakul ki. A valóságban a magára hagyott piacon sincs folytonosan egyensúly, csupán tendencia van arra, hogy a piac a nem egyensúlyi helyzetből az egyensúly irányába mozduljon el. Az alkalmazkodás időt igényel, elsősorban a kínálati oldalon. Feltételezhetjük, hogy a kereslet azonnal alkalmazkodik az árhoz, mivel itt csak egy döntésről van szó, nevezetesen, hogy megveszik-e a terméket vagy nem. Ha a piacra vitt mennyiség a pillanatnyi áron nem adható el, az eladók versenye lenyomja az árat. Az árváltozáshoz szükséges időről is feltételezhetjük, hogy elhanyagolható nagyságrendű. Vegyük tehát úgy, hogy a piacon pillanatok alatt kialakul az az ár, amely mellett éppen a piacra vitt mennyiséget keresik. A termelés alkalmazkodásához azonban idő kell, mindenekelőtt olyan termékeknél, amelyek termelési periódusa viszonylag hosszabb (mint pl. a mezőgazdasági termékek), amelyek kínálata csak a következő periódusben változhat meg. (Eltekintünk a külkereskedelemtől.) Tehát a jelenlegi kereslet az árváltozás révén igazodik a jelenleg picra vitt mennyiséghez, míg az így kialakult új árhoz a kínálat csak a következő időszakban alkalmazkodik. Nem biztos azonban, hogy az ezen az áron a piacra vitt új mennyiség egyenlő lesz a kereslettel. Új ár alakul ki, amely hozzáigazítja a keresletet a kínálathoz. Ez az újabb ár újabb kínálati mennyiséget eredményez a következő periódusban és így tovább. Ha a keresleti és kínálati függvény változatlan, akkor az (egyensúlyhoz tartó) alkalmazkodási folyamat az alábbi ábrával („pókháló-diagrammal") szemléltethető:

Az ábra olyan esetet mutat be, amikor a az alkalmazkodási folyamat során a piacra vitt mennyiség egyre közelebb kerül az egyensúlyi mennyiséghez, az ár pedig az egyensúlyi árhoz. Ez azonban nem szükségszerű, lehet olyan S és D görbéket (egyeneseket) rajzolni, hogy a folyamat az egyensúlyi helyzettől való távolodásra vezessen.

Mitől függ, hogy milyen jellegű lesz a folyamat? Ha különböző meredekségű S és D egyenesekkel próbáljuk rajzolni a pókháló-diagramot, azt fogjuk tapasztalni, hogy amikor a kereslet érzékenyebb az árváltozásra, mint a kínálat, akkor stabil a gazdaság, a nem egyensúlyi helyzetből visszatér az egyensúlyiba. Ha viszont a kínálat árérzékenysége nagyobb, akkor egy kezdeti nem egyensúlyi helyzetből kiindulva egyre messzebb kerül a gazdaság az egyensúlyi helyzettől (labilis egyensúly).

Formálisan (képletben) ez a következő módon látható be. Legyen a keresleti függvény
Q^D= b_d-a_dp,  a kínálati függvény Q^S=b_s+a_sp. (Az együtthatók pozitív számok.) Jelölje ΔQ a Q-Q_o, Δp a p-p_o különbséget (tehát az egyensúlyi mennyiségtől és ártól való eltérést). A függvényekből következően ΔQ^D=-a_dΔp, és ΔQ^S=a_sΔp. Ha a piacra vitt induló mennyiség eltérése az egyensúlyitól ΔQ₁, akkor a keresleti függvény szerint a kiinduló mennyiséghez tartozó ár (amelyen ezt a mennyiséget el lehet adni) eltérése az egyensúlyi ártól Δp₁=-ΔQ₁/a_d. Az új árhoz tartozó kínálat eltérése az egyensúlyi mennyiségtől: ΔQ₂= a_s×Δp₁=-(a_s/a_d)ΔQ₁. Tehát ha (a_s/a_d)<1, azaz a kereslet jobban reagál az árváltozásra, mint a kínálat, akkor a mennyiség eltérése az egyensúlyitól csökken,  ÷ΔQ₂÷< ÷ΔQ₁÷, azaz a rendszer az egyensúlyi helyzet felé halad. Ellenkező esetben, amikor a kínálat reagál erősebben az áreltérésre, a mennyiség (és az ár is) egyre jobban el fog térni az egyensúlyi értékétől, a rendszer instabil.

Az egyensúlyra mindkét esetben az jellemző ugyan, hogy a rendszer ott marad, ha a kiinduló helyzetben ott volt. Ha azonban valami kilendíti a gazdaságot az egyensúlyból, akkor az első esetben (stabil egyensúly) tendencia lesz az egyensúlyhoz való visszatérésre. A másik esetben bármilyen kis eltérés az egyensúlytól egyre nagyobb eltéréseket fog eredményezni.

Két módszertani fogalom:

 

komparatív statika: amikor csak az egyensúlyi heyzeteket vizsgáljuk, a változók (itt: p és Q) egyensúlyi értékeit határozzuk meg, a függvények különböző paraméterei mellett. Vagyis ha valami miatt eltolódik a keresleti vagy a kínálati görbe, akkor meghatározzuk az új metszéspont koordinátáit, de nem vizsgáljuk, hogy hogyan jut el a rendszer az új egyensúlyhoz. (Ha ugyanis az eredeti függvények mellett egyensúlyi helyzetben volt a rendszer, akkor a megváltozott függvény mellett az eredeti egyensúlyi mennyiség és ár már nem lesz egyensúlyi.)Tehát itt állapotokat (status) hasonlítunk össze, ezért nevezik a módszert komparatív statikának.

dinamika (jelentése: „erőtan"): azt vizsgáljuk, amikor a különböző erők eredője nem nulla, így a rendszer nem marad ugyanabban a helyzetben, hanem mozog, változik. Mivel a mozgás ill. változás időben zajlik, az időtényezőt szerepeltetni kell a függvényekben. (Pl. az alkalmazkodási folyamat leírásánál a függvények változóit az időszakra utaló indexekkel kellett volna ellátnunk: Q^D_t(p_t), Q^S_t(p_t-1), jelezve, hogy míg az idei kereslet az idei ár függvénye, addig az idei kínálat a tavalyi ár függvényében alakult ki. Itt t jelzi a szóbanforgó időszakot, t-1 pedig az eggyel korábbit.)  A közgazdaságtanban nincs fizikai értelemben vett erő, ezért a „dinamika" fogalmát arra az esetre használjuk, amikor nem állapotokat, hanem (időben lejátszódó) folyamatokat vizsgálunk.

Gyakorlás:

Tekintsük megint a fentebbi példában megadott keresleti és kínálati függvényt: Q^S=8p-10, a keresleti függvény Q^D=50-2p. Mivel most időben lejátszódó folyamatot vizsgálunk, fel kell tüntetnünk az időt  is, azaz jeleznünk kell, hogy a konkrét árak és mennyiségek melyik időperiódushoz tartoznak (ahogy ezt az ábrán is jeleztük Q1, Q2 ill. p1, p2 formában). Jelölje t valamely időperiódust, t+1 az eggyel későbbi periódust. Mivel a kerelset alkalmazkodása azonnali, a keresleti függvényben a mennyiség és az ár ugyanarra az időre vonatkozik:
Q^D_t=50-2p_t. Ugyanakkor a kínálati mennyiség eggyel későbbi periódushoz tartozik, mint az ár:
Q^S_t+1=8p_t-10. Az egyensúlyi mennyiség és ár nem változik (adott függvények mellett),  ezért ha az egyensúlyi mennyiséget keressük, akkor ezeket az eredeti, t és t+1 index nélküli egyenletrendszer megoldásaként kapjuk. Vagyis Q_o=38, p_o=6. Ha a kezdeti mennyiség Q1=38, akkor ezt behelyettesítve a keresleti egyenletbe, éppen p1=6 adódik. A p1=6-ot behelyettesítve a kínálati függvénybe, Q2=38, ugyanaz, mint a kiinduló mennyiség.

Indítsunk most egy nem egyensúlyi mennyiséggel, legyen pl. Q1=44. Ezt a mennyiséget p=3 ár mellett fogják keresni, azaz p1=3. Ehhez az árhoz igazodik majd a következő időszaki kínálat: Q2=14. A Q1 eltérése az egyensúlyi mennyiségtől: ΔQ1= 44-38=6. A Q2 eltérése viszont (abszolút értékben) ΔQ2=38-14=24, amely jóval nagyobb, mint a kiinduló mennyiség eltérése, vagyis a rendszer labilis, egy kezdeti eltérés az egyensúlytól egyre növekvő eltérésekhez vezet.

Hogyan kellene módosítani az egyenleteket, hogy a rendszer stabil legyen? A Q^D_t=50-2p_t és Q^S_t+1=8p_t-10 egyenletekből leolvasható, hogy a kínálat sokkal erősebben reagál az árváltozásra (a_s=8, a_d=2), ami az egyensúlytól való eltérés növekedésére vezet. A rendszer stabilitásához tehát a függvényeket úgy kell módosítani, hogy a keresleti függvényben legyen nagyobb a p együtthatója.

A kereslet rugalmassága

Az alkalmazkodási folyamat leírásánál azzal fejeztük ki a kereslet és a kínálat árérzékenységét, hogy egységnyi (pl. 1 Ft-nyi) árváltozás hány egységnyi (db., liter stb.) változást eredményez a mennyiség tekintetében. Mivel itt egy adott jószágféleségről volt szó, ez a mutató jól használható volt. Használhatnánk ezt a mutatót akkor is, ha az adott jószág iránti kereslet árrugalmasságának időbeli alakulását akarnánk vizsgálni. Arra a kérdésre azonban, hogy különböző jószágok közül melyik érzékenyebb az árváltozásra, már nem válaszolhatnánk ezzel a mutatóval, mivel különböző jószágok esetén nincs értelme az összehasonlításnak. Pl. megfigyelhetnénk, hogy mennyivel csökken adott fajta bor fogyasztása, ha az ára 100 Ft-tal nő. Ez jelentős lehet pl. egy olyan bornál, amelynek literje 400 Ft-ba kerül. Egy olyan bornál azonban, amelynek literje 5000 Ft fölött van, egy ilyen áremelkedés érzékelhetetlen. Az összehasonlításnak tehát már itt sincs értelme, pedig mindkét esetben borról van szó, s a meértékegység is azonos (liter). De próbálja meg valaki a gyufa, a bor, a hútőszekrény, az autó st. keresletének árérzékenységét összehasonlítani! Nyilvánvaló, hogy míg 100 Ft változás jelentős mértékűnek számít egyik termék árában,  jelentéktelen lehet egy másik áru esetében (pl. autónál ez nulla árváltozásnak felelne meg). Érezzük, hogy itt arányosítani kellene a változást a kiinduló árhoz, pl. 10 000 forintos árnál 1000 Ft jelentene olyan érzékelhető árváltozást, mint 100 Ft egy 1000 forintos árnál. Vagyis az árváltozást a kiinduló ár arányában, szokás szerint százalékában kellene megadni, s ugyanígy a mennyiségi változásokat is, s így a következő mutatóhoz jutnánk:

            a mennyiség százalékos változása / az ár százalékos változása.

Ez a mutató a kereslet árrugalmassága. Képletben:

ε=(ΔQ/Q):(Δp/p)=(ΔQ/Δp):(Q/p).

Pl. ha  p=10 mellett Q=100, míg p=8 mellett Q=120, akkor a rugalmasság
ε=(20/(-2)):(100/10)=-1. Ha azonban megváltoztatjuk a változás irányát, akkor más lesz a viszonyítási alap, ezért ugyanakkora változás (abszolút értékben) más nagyságú relatív változást fog mutatni, s más lesz a rugalmasság értéke is: ε=(-20/(2)):(120/8)=-2/3

Hogyan lehet kiküszöbölni az irány hatását? Ha p₁ és p₂ jelöli a két árat, Q₁ és Q₂ a két mennyiséget, akkor az a kérdés, hogy a változások viszonyát, a (ΔQ/Δp)-t (amelynek értéke mindkét irányban ugyanaz) (Q₁/p₁)-gyel osszuk-e el, vagy (Q₂/p₂)-vel, vagy egy harmadikkal, amely független a változás irányától? Kézenfekvő megoldás, hogy a Q₁ vagy Q₂ helyett vegyük ezek átlagát: (Q₁+Q₂)/2, s ennek megfelelően az egyik vagy másik ár helyett a két ár átlagát, s ezek hányadosával osszuk a változások viszonyát. Az átlagok nevezőjében lévő 2 az egyszerűsítésnél kiesik, s a következő képletet kapjuk:

.

Ha konkrét (p₁, Q₁) és (p₂, Q₂) adatpárral számolunk, akkor ezeknek a keresleti görbe két ponjta felel meg, köztük a keresleti görbe egy ívével, ezért az így számolt rugalmasságot ívrugalmasságnak mondjuk. A fentiek alapján tehát az ívrugalmasságor háromféleképpen is számolhatjuk, s általában eltérő erdményt kapunk.

A fenti ábra alapján geometriai jelentést is adhatunk a rugalmasságnak: ívrugalmasság esetén a két (A és B) ponton  átmenő szelő iránytangensét osztjuk az egyik ponthoz az origóból húzott sugár iránytangensével. (Ne felejtsük el, hogy itt az iránytangens a függőleges, azaz a p tengellyel bezárt szög tangense.) Ha az A pontból indulunk ki, akkor az A ponthoz húzott sugár iránytangensével osztunk; másik esetben a B-hez húzott sugáréval. Látható, hogy az utóbbi esetben kisebb lesz a rugalmasság (abszolút értékben), mivel a sugár iránytangense itt nagyobb. Az átlagolós módszer esetében tulajdonképpen az AB szakasz felezőpontjához húzott sugár iránytangensével osztunk.

Ha a B pontot elmozgatjuk az A felé, s végül nullára csökkentjük a távolságukat (azaz bevisszük a B pontot az A-ba), akkor a szelőből érintő lesz, s a rugalmasságot az érintő és a sugár meredekségének a hányadosaként kapjuk meg. Mivel az így számolt mutató egy adott pontban jellemzi a keresleti görbét, ezt pontrugalmasságnak nevezzük. Ezt úgy számoljuk ki, hogy vesszük a Q(p) függvény deriváltjának (dQ/dp, vagy Q'(p)) a helyettesítési értékét a p=p_A helyen, s osztjuk a Q_A/p_A hányadossal: ε=Q'(p_A):(Q_A/p_A). Általános formában: ε=Q'(p):(Q/p)=p×Q'(p)/Q.

Példák:

1. Legyen Q=A/p, ahol A konstans. Hogyan változik a rugalmasság a keresleti görbe mentén?

2. Legyen Q=A-bp, azaz a keresleti görbe most egyenes, amelynek természetesen csak a pozitív negyedbe eső szakasza tekinthető keresleti függvénynek, miután sem a negatív árnak, sem a negatív mennyiségnek nincs értelme. Milyen értékeket vesz fel a a rugalmasság, ha tengelytől tengelyig végigmegyünk ezen a szakaszon, ami azt jelenti, hogy a p a 0 és az A/b szakaszon fut végig?  (Megoldás: Mivel ΔQ=-bΔp, ezért ΔQ/Δp=-b, vagyis a különbségek hányadosa konstans. Tehát a rugalmasság a kiinduló Q/p hányadosoktól függően fog különböző értékeket felvenni. Ez a hányados 0 a Q=0 helyen, vagyis a p tengelyen; mivel itt „nullával osztunk", az eredmény végtelen, vagyis itt a rugalmasság: ε=-¥. A Q tengelyen viszont p=0, ezért Q/p végtelen, tehát most "végtelennel osztjuk" a -b-t, ami 0 lesz. Ahogy tehát a Q tengelymetszet felől haladunk a keresleti egyenesen a p tengelymetszet felé, a rugalmasság értéke 0-tól halad a mínusz végtelen felé. Ha a szakasz közepén nézzük a rugalmasságot, itt p=A/2b, Q=A/2, tehát Q/p=b, s így ε=-1, azaz itt a rugalmasság egységnyi. Innen növelve az árat, a kereslet egyre rugalmasabb lesz, míg a másik irányban egyre rugalmatlanabb.

Ha a kereslet rugalmassága (abszolút értékben) 1-nél nagyobb, akkor azt mondjuk, hogy a kereslet rugalmas, ellenkező esetben rugalmatlan keresletről beszélünk.

A rugalmasság nagyságának ismerete az eladó szempontjából fontos (amennyiben az eladó olyan helyzetben van, hogy maga állapíthatja meg az árat), mivel ennek segítségével el tudja dönteni, hogy érdemes-e árat csökkenteni vagy emelni az árbevétel növelése érdekében. Könnyen belátható, hogy ha a kereslet rugalmas (a mennyiség nagyobb mértékben változik, mint az ár), akkor árcsökkentéssel növelhető az árbevételt, míg rugalmatlan kereslet esetén (amikor a mennyiség kisebb mértékben változik, mint az ár) áremelés a célravezető. Egységnyi rugalmasság mellett az árváltoztatással nem változik meg az árbevétel.

Pl. ha ÷ε÷ =1, azaz, mondjuk, 10%-os árnövelés 10%-os mennyiségcsökkenést eredményez, az új árbevétel a réginek az 1,1×0,9-szerese, vagyis lényegében ugyanaz. Ugyanígy 10%-os árcsökkenés és 10%-os mennyislgnövekedés esetén az új árbevétel a réginek 0,9×1,1-szerese, ami az előbbivel azonos.

Legyen most ε=-2, azaz, mondjuk, 10 %-os árváltozás 20%-os (ellenkező irányú) mennyiségváltozást eredményez, akkor az új árbevétel p'Q'=1,1p×0,8Q=1,1×0,8pq, vagyis a régi árbevételnek a 0,88-szorosa, ami 12%-os csökkenés. Árcsökkentés esetén az új árbevétel p'Q'=0,9p×1,2Q, vagyis a réginek 1,08-szorosa, ami 8%-os növekedés. A példa alapján megfogalmazhatjuk azt a következtetést, hogy ha a kereslet rugalmas, vagyis a mennyiség nagyobb mértékben változik, mint az ár, akkor árcsökkentéssel lehet növelni az árbevételt, míg az áremelés csökkentően hat az árbevételre. Ha viszont az ár 10%-os változására a mennyiség 5%-os változással reagálna, akkor áremeléssel lehetne növelni az árbavételt, és az árcsökkentésnek lenne jövedelemcsökkentő hatása. (Az előbbi módon számolják ki, hogy hány %-kal változna az árbevétel, ha az ár 10%-kal nőne, ill. csökkenne!)

Nézzük meg képletekkel is, hogyan függ össze a rugalmasság a bevétel változásával. Itt végig a pontrugalmasságot alkalmazzuk. Ha az árat tekintjük döntési változónak (amely a keresleti függvényen keresztül meghatározza a mennyiséget is), akkor az árbevétel az ár függvénye:

TR(p) = Q(p)×p. Az árbevétel változása, ha az ár változik: TR'=Q'×p+Q. Gyakorlati nyelvre lefordítva: ha az árat egységnyivel változtatjuk (pl. növeljük), akkor a mennyiség minden egységén eggyel több a bevétel, ez összesen Q bevételnövekedést eredményez, viszont csökken a mennyiség Q'-vel, s ez egységenként p nagyságú bevételcsökkenést okoz, összességében Q'p nagyságú csökkenést. Hogy a két változás eredményeként növekszik-e, vagy csökken az árbevétel, az a rugalmasságtól függ. A rugalmasságot behozhatjuk a képletbe, ha Q-t kiemeljük: TR'=Q'×p+Q= Q(Q'p/Q+1), s a zárójelben a Q'p/Q nem más, mint a rugalmasság, tehát behelyettesítve a rugalmasság jelét, TR'=Q(ε+1). Mivel a képletben nem jelenik meg explicit módon, hogy a rugalmasság negatív, ezért ε helyett -|ε|-t írunk:
TR'=Q(1-|ε|). Ebből kiolvasható, hogy ha |ε|>1, az áremelés esetén a TR' negatív lesz, míg |ε|<1 esetén pozitív. Ha |ε|=1, akkor TR'=0, ami azt is jelenti, hogy ha az |ε| a p függvényében változik, akkor annál a p értéknél, amelynél |ε|=1, a TR(p) függvénynek szélsőérték-helye van.

Nézzük megint a lineáris keresleti függvényt, amelyről már megállapítottuk, hogy p=0-nál a  rugalmasság 0, s annál a p értéknél, ahol Q=0, a rugalmasság -¥, s közben valahol (mégpedig a tengelyek közé eső szakasz felezőpontjában) ε=-1. A szakasz két végén, ahol vagy p=0, vagy Q=0, természetesen TR=0. Ha p=0-ból indulunk, akkor a felezőpontig TR nő, mivel |ε|<1. Utána TR csökken, mert |ε|>1.

Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!

Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Közgadaságtan
A Tűzrőlpattant Jetilány lapja - © 2008 - 2025 - niobe.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat